Rólunk

Facebook
Partnerek
Military Shop Szeged
Gunner The Army Box
Fórum Online
4 vendég, 0 tag

Röviden rólunk csak, hogy képben légy.

Páran már 2008-ban fertőződtünk meg, az „Airsoft” nevű kórral, de a többség csak 2009-ben kezdett összejárni, kisebb 8-12 fős játékokra.
Ahhoz, hogy minél több emberrel meg tudjuk ismertetni kedvenc időtöltésünket, 2009-ben megalapítottuk az egyesületünket.
Ugyan létszámunk folyamatosan bővül, lényegében egy baráti társaság vagyunk. Próbáljuk az élet nehézségeit vidáman átélni.

Egyesületünket összetartás, becsület és határtalan jókedv viszi előre. Igyekszünk minimum havi egy alkalommal nyílt vagy zárt egyesületi játékot szervezni.
Nyílt játékainkon bárki részt vehet, míg a zártakon csak az egyesületi tagok.
Játékaink Hódmezővásárhelyen vagy Orosházán és környékén zajlanak.

Ugyanakkor nyilvános rendezvényeken is megjelenünk, ahol igyekszünk teljes körű felvilágosítást adni az Airsoftról, valamint kiállítjuk a fegyvereket és felszereléseket, hogy az érdeklődők megnézhessék és esetenként ki is próbálhassák azokat.
Nem fő célunk a tagtoborzás, de ha valaki közénk szeretne tartozni, annak minimum két játékunkon részt kell vennie és az egyesületi tagok egybehangzó szavazata szükséges.

A bizalmat bárkinek megelőlegezzük, de ugyanígy megfelelő indoklás mellett bárki kezdeményezheti egy szerinte közénk nem illő tag kizárását.

Erről szintén az egyesület tagsága dönt szavazással.

Részlet az egyesület szabályzatából:

Keleti Blokk Airsoft Sportegyesület Szeged (K.BASE)

  Az Egyesület célja: Az Egyesület célja az airsoft sport népszerűsítése, megismertetése a társadalommal. Emellett lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy megismerhesse az izgalmas, becsületen alapuló sportot Az airsoft olyan erőszakmentes tevékenység, amely a kikapcsolódás mellett lehetővé teszi taktikai-stratégiai ismeretek megismerését, erősíti az együttműködést, sportszerűséget, összetartozást.  Az Egyesületnek tagja lehet minden olyan természetes és jogi személy, aki/ amely egyetért az Egyesület célkitűzéseivel, elfogadja az alapszabályt és felvételéhez a közgyűlés minősített többsége hozzájárul. Nem lehet tag az a természetes személy, aki szándékos bűncselekmény elkövetése miatt jogerős bírósági büntető ítélet hatálya alatt áll. A tagok felvétele belépési nyilatkozat alapján történik.  A rendes tag jogai:

  • Javaslatokat, indítványokat tehet, intézkedéseket kezdeményezhet.
  • Igénybe veheti az Egyesület szolgáltatásait, élhet a tagságot megillető kedvezményekkel

A rendes tag kötelezettségei:

  • Az Egyesület jó hírnevének megőrzése.
  • Aktívan közreműködik az Egyesület céljainak megvalósításában.
  • Betartja az Egyesület alapszabályának rendelkezéseit.
  • Elfogadja a Magyar Airsoft Szabályzatot.

Az Egyesületnek pártoló tagja lehet minden magyar és külföldi természetes és jogi személy,aki egyetért az Egyesület működésével, ehhez anyagi, szakmai, erkölcsi vagy más támogatást nyújt. Az Egyesületnek tiszteletbeli tagjai lehetnek. A tiszteletbeli tagok felvételéről az Elnökség határoz.

Keleti Blokk Airsoft Sportegyesület Szeged

WolfCMS Inside